Samwise 2012.07.19. 08:30

Meglepetés

6. nap  Puenta la Reina - Estella

Korán indultam megint. Fél hétkor sikerült már a hegyekbe vezető úton lenni. Gyorsan mentek a kilométerek, egy reggelit 9 óra előtt megejtettem. 3 Euro egy café con lache (írtam korábban, tejes kávé a becsületes magyar neve:), pirított bagett vajjal és lekvárral, valamint egy pohár frissen facsart narancslé.

IMG_0922.JPG

Tovább a kijelölt ösvényen. Néhány kisebb falu, és gyönyörű tájak, csak úgy, mint eddig. Csodás ez a vidék! Navarra tartománya ez, ahol a zarándok hegyeken és völgyeken át járhat. Hol erdők, rétek, patakok, hol pedig az aratás előtt, vagy után álló gabona mezők szegélyezik lépteit. De a környezet változik. Egyre lankásabb vidék elé nézek. Abba se túl jó belegondolni, hogy a fák és hegyek adta árnyéknak is búcsút kell intenem jó időre. 

Ezt az elköszönést pedig talán egy falu sem szolgáltathatná jobban, mint Estella
Egy kisebb folyó vezet be a település középkori hangulatába. Keskeny utcák, régi és szorosan épített házak, hogy azok árnyékot adjanak. Az átlatszó folyón számos híd, és pár ligetes terület itt épp a jobb, ott pedig a bal partján. Nem lakják háromezren, de a lakosság minden kis teret, bárt, utcát megtölt. Csodálkozom mennyire egyszerűek és lenyűgözőek itt a mindennapok. Az előző napok bejegyzéseit egy fa árnyékában írtam a folyó partján.
IMG_1037.JPG
Egyik sétám alkalmával pedig kézzel készített édességek boltjára találtam. Másik alkalommal pedig ásványok, és Camino-i relikviák üzletére leltem. Este meg az épp most kezdődő középkori fesztiválnak ad otthont ez  a kis falu. Királyok, lovagok és hercegnők, ahogy illik. Az este épp ezért későn ér, majd 11 óra mire elalszom. 
IMG_1063.JPG
Egy kis falu, alig van a térképen, nem is hallottam róla sohasem, senki nem is említi. De amit bennem hagyott (és persze útitársaimban is), az igazán meglepetés: Szeretettel és kedvességgel fogadtál Estella, várd visszatértem!
Szabó-Mészáros Marcell 
süti beállítások módosítása