Az út egyszerű, a távolság felétől a távolban látni a várost is, így szinte vakon is odatalálhat az ember. Két útvonal is kínálkozik e napon. Az egyik a főút mellett vezet, majdnem teljesen végig. A másik pedig a szántóföldön át. Utóbbit választom. Nincs hosszban való eltérés a kettő között, a mezőket meg jobban kedvelem a kocsik zajánál. Viszont itt nem mindenhol egyértelmű a jelzés. Kicsit elkavarodom én is, de egy kis mezőn való átgyaloglás után, a helyes irányt követem.

Sahagún városába alig 10 óra után sikerült beérnem. Az albergue is nemsokára nyit. Addig elmegyek kicsit felfedezni ezt az észak-spanyolországi várost. Alig lakják kétezren, mégis nyüzsgő élet zajlik az utcákon, tereken. Nagyon tetszetős ez a hangulat. Az emberek esznek, beszélgetnek, iszogatnak, versengenek egy játékban. Kedves látnom ezt a mindennapi életet. Aztán eljön a siesta ideje, és akkor kihal minden. Olyan 3 es 6 óra között. Senki, de tényleg se autó, se ember, se kutya nincs az utcán. Ilyenkor jószerivel a zarándokok is alszanak. Ha eljutottak persze egy szállásra. 

Áh, igen, a szállás. Van olyan szerencsém, hogy megint egy templomban alhatok. Ez az öreg épület régóta szállásként van használva, a Cluny rend által. Ezen épület körülbelül Mátyás-templom alapterületű lehet. 64 embert tudnak itt altatni az éjszakára. A templombelső egy része vissza lett bontva, és ahol az orgona szokott lenni, azt a részt kibővítve egy jóval nagyobb galériát hoztak létre. Itt vagyunk mi. A másik felét érintetlenül hagyták. Az emeletes ágyon, melyen alszom pont rálátni az oltárhelyre. Nagyon különleges!

Estére egy német mérnök hallgató leánnyal osztjuk meg a vacsorát. Így jobban kijön árban, ha két főre vesszük. Közben, az asztalnál ülők hol beszélgetnek, hol pedig írnak a füzetbe, naplóba. Én is közéjük tartozom. Ahogy sötétedik, úgy tér mindenki aludni. Úgy bújok én is a hálózsákomba. Szinte sípszóra. 

Szabó-Mészáros Marcell