25. nap Astorga - Foncebadón <~> 242 km Santiago de Compostella katedrálisáig.

Elég tömött volt az út reggel, egyre többen vagyunk, ahogy közeledünk Santiago de Compostella felé. Sokan itt csatlakoztak hozzánk, Astorga szállásánál. Még többen leszünk, mikor 100 kilométerre lesz Szent Jakab sírja. Nemcsak most induló zarandokokkal nő a létszám, hanem egyre több út is találkozik. Mint a fésűs kagyló fogai, ahogy egybefutnak.

Hallottam olyan városról, már közvetlen közelében Compostella-nak, ahonnan minden reggel 1000 zarándok indul útnak. Elképesztő, alig hiszem el. És én is egy vagyok az emberek közül akiket ugyanaz a cél hajt. Viszont ma reggel nem siettem el semmit. Könnyen útra keltem. Ez a  nap igazán változatosnak ígérkezik, hiszen elkezdünk emelkedni a hegyekbe, a felhők közé. Az utam ezzel együtt vált egyre szebbé, és hűvösebbé. Erdőkön át kell haladnom. Először még tölgyek, aztán egyre több fenyő szegélyezi az utat. Az avarban moha és páfrány. A szállásom 1400 méter fölött helyezkedik el. Egyre inkább fúj a szél is. Semmi nem szegi kedvemet. Ahogy hátra nézek, a távolban elnyúló síkságot látom, melyre csak úgy tűz a nap. Azért nem bánom, hogy változik a környezet, felüdít a sok zöld látványa. Az ösvény pedig egyre szűkebb, egyre inkább benőtte a természet. A szállásom előtti utolsó faluban veszek egy kis elemózsiát. Tudtommal elég kevesen, mindössze öten lakják a falut ahol alszom, így bolt sincs. Csak pár fogadó.

Megérkezem, és velem együtt pár felhő is idetalált. Lassan elkezd cseperegni is. A szállás még nem nyit, de nemsokára fog. Addig várunk. Elég sokan, hiszen jó fogadós hírében áll e hely. Nyitnak is. Előttem telik meg, de felajánlják, hogy a falszomszéd templomban matracokon tudunk aludni, ha az megfelel. Naná, hogy megfelel. Eleve adomány szállás ez, ahol még főznek is ránk. Panaszra nincs okunk. Ahogy várom a készülő krumpli levest, a matracomon fekszem, a hálózsákomban. Kicsit hűvös van. Aludni készülök. Nyílik az ajtó, és újabb zarándok csomagja érkezik, utána meg a gazdája. Ismerősnek tűnik, de nem hiszem, hogy az, kire gondolok. Olvasom tovább az útikalauzomat. Egyszer csak megszólít, magyarul. Felülök, tátott szájjal. Egy általam is ismert hazai színész, akivel itt találkozom! Nagyon megörülök neki, és látszólag ő is a társaságomnak. Személyességi okokból nem árulom el a nevét, nem kértem engedélyt ugyanis. De itt nincsenek igazán ilyen dolgok, hogy ki kicsoda, és mi a szakmája. Egy a fontos, és egy számít, hogy hová tartunk.  A közös vacsora a szálláson megteszi a hatását léleknek, testnek egyaránt. Újdonsült magyar ismerősöm szomorúan meséli, hogy alig volt igazán jó élménye a szállásokon a zarándokokkal. Így mondom neki, hogy jöjjön velem, két másik magyar is van a faluban, ha minden igaz. Nem nagy falu, kevés a fogadó is, épp vacsora közben találunk rájuk. Szerencséjük, hogy mi már vacsorázunk, így minden kínálkozást visszautasítunk. Csak ülünk, és élvezzük egymás társaságát. Odakint pedig köd jelenik meg.  Jó itt bent a régimódi fa fogadóban, elvarázsoltnak hat minden.

Hamar telik az idő, és fáradt is lesz mindenki. Megyünk aludni. Holnap a hegyen úgyis találkozunk. A legmagasabbra holnap jutunk fel, kora reggel. Vaskereszt jelzi majd célunkat, és egy kő az ott létünket. Hogy miről is beszélek pontosan? Várjátok ki a holnapot! (:

Szabó-Mészáros Marcell