Közel 400 métert kell ereszkednem a városig. Nem megy olyan egyszerűen, mint az ember gondolná. Sok helyütt köves az út, apró szemcsés zúzott kő fedi az ösvényt. Egyrészről csúszás veszélyes, másfelől a lábnak, főleg a térdnek nem tesz jót. Épp ezért nem sietek el semmit. Szép lassan jutok el faluról falura, a nap süt, pont nem fázom, minden jó. 

Völgyeken át kell eljutnom Ponferrada épületeihez, épp ezért rengeteg kis patakot, vízfolyást keresztezek. Nem győzök hova nézni, annyi a látnivaló. Talán épp ezért teszem meg a mai utamat viszonylag lassabban. Nem sietek, miért is tenném? Nem sokkal a város előtt már a völgyben járok, és a környező hegyek innen még nagyobbnak látszanak. 

Nem kell sok idő és távolság, már a szálláson vagyok. Gyorsan lepakolok, és zuhanyzom, aztán irány a szupermarket ebédre valót szerezni. Egy kis zöldség, egy kétszemélyes konzerv, és kenyér elég lesz. Jól esik kiadósan étkezni. Alvás után a régi városközpontot keresem fel. Sokáig templomosok voltak Ponferrada helytartói. A vár és a templom, ami leginkább őrzi kezük nyomát, szenzációs! Ilyet próbáltam mindig is építeni Lego-ból kisgyermek koromban! Ahogy azt az ember elképzeli: erős falak, vizes árok, négyszögletes lőrések a fal tetején, kerek, hatalmas bástyák. Egyféle építőanyagból, és tökéletlenségnek helye nincs. A templom nemkülönben.

Nem tartózkodom túl sokat a központban, a várban ugyanis ma nincs látogatás. A kis utcák bejárása után 

visszamegyek a szállásra, mely egy nagy befogadó képességű hely, és így is pótágyakat raknak le. Több, mint kétszázan lehetünk. Vacsorázom a kedves dél-koreai barátaimmal, szendvicset készítek és zárom a napomat. Elgondolom, hogy alig 10 nap, és Szent Jakab apostolhoz érkezem.

Szabó-Mészáros Marcell