Elég sötét van ahhoz, hogy fejlámpát is használjak, ha kell. Hűvös még nagyon az idő. A távolban ugyan kicsit világosodik az ég alja, de másfél óra van még napfelkeltéig. "Ösvény a Tejút alatt." Talán írtam, hogy eme megnevezése is használatos Szent Jakab útjának. A zarándokok már évszázadokkal ezelőtt is a nap és a hőség elkerülése miatt, inkább kora hajnalban kezdték a napjaikat. Nekem is ez áll döntésem hátterében. Ma minden eddiginél messzebb és kietlenebb vidéken kell áthaladnom. 31,7 kilométer, és teljesítése közel 8 óra. Ezt írja az útikönyv. Tekintve, hogy a napi maximum hőmérséklet 30 fok fölött várható, tiszta égbolttal, érthető a hamar kelés. Gyorsan haladok ki a városból. Az utcai fények segítik haladásomat, nemsokára pedig a főút melletti kis ösvényen lépkedhetek. Gyönyörű a csillagos égbolt. Ezer meg ezer apró fénypont, és a Tejút. Mintha halvány ezüstcsíkot húztak volna keresztül a mélysötéten. Csodás látvány. Kár, hogy nemsokára már véget ér.

Amikor a nap ténylegesen felkel, én hetedhét határon túl vagyok. 13 kilométer a mai nap már mögöttem van de az előttem álló majd 20 km-es szakaszon nincs az ég egy adta világon semmi. Csak a kitaposott ösvény egy rómaiak által épített úton, és mezők mindenfelé. Még szántó is alig. Engem meg vonz egyre inkább. Pihenek azért az utolsó falunál, és eszem-iszom kicsit. Felkészültem rendesen, van bőven vizem, és elemózsiám. Korán van, és erőm is rendben. 

Nekivágok.

Eleinte aszfaltút, majd hamar rátérek az évezredes útra. Elképesztő meddig elláthat itt az ember. Nagyon messze északon magas hegycsúcsok láthatóak, de a légkör kékségébe vesznek körvonalaik. A nap süt, de nem égetően. Ugyanaz az effektus, mint a napokban. Denzel Washington-nak érzem magam. De a táj most változatosabb. Hamarosan egy apró füves, zöld területen sétálok, s ahogy megyek, ismerős illat üti meg orromat. Lenézek, és látom, hogy kicsiny vadmenta is van a fű közt. Gyorsan szedek párat, később igencsak jól jöhet frissítőként. Közel 2 óra gyaloglás után egy pihenőhöz érek. Kihasználom az alkalmat, iszom a vizemből, és egy szendvics is elfogy néhány aszalt szilvával. Fél óra múlva indulok tovább. Nagyon jól érzem magam, ma igazán jó minden. Nem nyom a táska, nincs meleg, van energiám, és a lelkesedésem is az egekben a nap mellett.

További 2 óra telik el, és én csak megyek. Az utolsó kilométereknél egy juh nyájba futok bele. Épp egy kisebb völgyből mennék kifelé, ők meg jönnének lefelé, a patakhoz. Széles az út, de mégis dugó alakul ki. Makacsok ezek az állatok. Én meg csak azt hittem, nagyvárosokban alakulhat ki ilyen forgalom. Lassan kikászálódom, és még 13 óra előtt sikerül elérnem Religios-t!!! Erőm teljében érzem még mindig magam. Olyan, mintha csak 20 km-t mentem volna 31 helyett! Ennek annyira megörülök, hogy hamar elhatározom, hogy továbbmegyek. A következő város másfél órányira van. Ráadásul a kíváncsiság is hajt, mikor kezdek fáradni. Ismerni a határokat.

Mansilla de las Mulas főterére 2 órakor érkezem, ahol épp piac van. Veszek is gyorsan paprikát, aztán irány a szállás. Azért kezdem fáradtnak érezni magam. Hamar el is jutok a pihenésig, aztán meg nem győzök felkelni. Este az előző esti bejegyzésben részletezett tésztát készítem el, és lakom vele igencsak jól. A tészta jó energiaforrás, így holnap könnyedén érhetem el León városát. Ez egyben a La Mezeta végét is jelenti. Pár nap, és a hegyekbe érve pedig elhagyom Kasztília-León körzetet, és belépek az Út utolsó körzetébe, Galíciába. 

Szabó-Mészáros Marcell